Tartós vízszigetelés gyorsan, ellenőrizhető minőségben!

furdoszoba

 

Fürdőszoba felújítás, új zuhanyzó vagy kád beszerelése? Tervezzük, halogatjuk, hiszen nem kis felfordulással járhat. Fontos, hogy sokáig használható legyen, és persze fontos szempont az idő is, hogy mielőbb birtokba vehessük a megálmodott új fürdőszobát.


A vízszigetelés szükségessége egy igényes kivitelezés során ma már nem kérdés. Ahhoz, hogy a felületre kerülő víz hosszú távon se károsítsa az épület szerkezetét, a megfelelően előkészített alapfelületet el kell látni kenhető vízszigetelő anyagokkal.


A tartós, biztos szigetelés feltétele a vízszigetelés két rétegben történő felhordása is.
A kenhető vízszigetelés felhordását bízzuk burkolóra. A két réteg felhordásának meglétét azonban most már nem szakemberként is ellenőrizni tudjuk. Az új Murexin 1KS Folyékonyfólia kék és sárga színben is elérhető, így ha biztosan tudni szeretnénk, hogy az anyag megfelelő vastagságban felhordásra kerül, először a kék, majd a sárga folyékonyfólia felhordásának folyamatát követni tudjuk.

blau x gelb x

 

folia x

Az első réteg Murexin 1 KS Folyékonyfólia felhordása után (kb. 15 perc) már felhordható a második réteg. A felület 3 óra után burkolható C2 minősítésű Murexin ragasztóval, így akár 1 nappal is lerövidülhet a munkafolyamat.

 

 

Az új Murexin 1 KS Folyékonyfólia rendkívül kiadós és biztosan tart. Az anyagszükséglet változása miatt a négyzetméterre vetített anyagköltség is kedvezőbb lehet a korábbi 1 KS Folyékonyfóliához képest. Anyagszükséglet: 0,8 kg / m2 / 2 réteg (0,5 mm vastagságban); 1,5 kg / m2 / 2 réteg (1,0 mm vastagságban)

 

 

A Murexin 1 KS Folyékonyfólia tartós, hézag és varratmentes szigetelést biztosít közvetlenül a kerámia burkolatok alatt (pl. zuhanyzókban, tusolókban, fürdőszobákban) nyomás nélkül lefolyó víz ellen a rendszerkiegészítő termékekkel (pl. Murexin hajlaterősítő szalagok, Murexin hajlaterősítő szalag külső és belső sarkok, Murexin szigetelőmandzsetták) együtt.

 

Murexin. Ami tart.